Nagyon Hideg Svédország

Svédország kétségkívül leghíresebb múzeuma a Vasa múzeum, mely a világ egyetlen épen fennmaradt 17. századi hajóját mutatja be. Az egyetem jóvoltából mi ingyen mehettünk be megnézni, de aki erre jár, egyszer mindenképp érdemes betérni.

Története:

A hajó története igen nevetséges, merthogy összesen 1300 métert tett meg egész élete során. Építését II. Gusztáv Adolf király rendelte meg 1626-ban, a harmincéves háborúban a lengyelek ellen szerette volna bevetni. A hajó építése közben szerzett tudomást arról, hogy a lengyelek is egy hasonló hajón dolgoznak, így módosíttatta a terveket, egy második ágyú-fedélzetet rakatott még a hajóra, így az magasabb lett, de szélesebb nem. A hajó stabilitási próbáján - ahol harminc matróz átfut az egyik oldalról a másikra - már tudták hogy gond lesz, a hajó túlságosan megdőlt, de ezt senki nem merte elmondani a királynak. Így 1628 augusztus 10.-én kifutott a kikötőből az uralkodó dinasztiáról elnevezett Vasa csatahajó, kora legnagyobb vízi járműve, 64 ágyúval a fedélzetén. A napsütéses, enyhén szeles időben nyitva hagyták az ágyú nyílásokat, ami végzetes hibának bizonyult. 1300 méter után egy enyhe széllöket az oldalára fordította a hajót, ami rögtön el is süllyedt a kikötő közepén, 50 matróz halálát okozva. Mára kiderült, hogy a tervezési hibák, és a megfelelő mennyiségű ballaszt hiánya miatt süllyedt el a hajó.

Elsüllyedése után feledésbe merült, 1957-ben találtak rá újra a roncsra. A viszonylag épen maradt hajót 1961-ben emelték ki a tengerből, felújították, konzerválták, a mai helyén 1990 óta látogatható. Végleg megmenteni azonban máig sem sikerült, állapota folyamatosan romlik, a múzeumban évek óta keresik a módját, hogy hogyan lehetne tartósítani ezt a hatalmas hajót.

Az előző stadionról szóló bejegyzés nem várt sikert aratott, máig az a legolvasottabb bejegyzés, így jöjjön a folytatás.

Ha már Helsinkiben jártunk, nem lehetett kihagyni az Olimpiai Stadiont, ahol az egész világ a mi sikereinket csodálta. De kezdjük az elejéről. Pontosan 40 évvel a stockholmi olimpia után, 1952-ben sikerült Helsinkinek második próbálkozásra megrendezni az olimpiai játékokat.

Az olimpiai stadion

Hasonló stílusban épült mint a stockholmi, de kicsivel nagyobb, korábban 70 000 néző befogadására volt képes, az ülőhelyek kialakítása után pedig még mindig több mint 40 000 néző szurkolhat az aktuális kedvenceknek. Legérdekesebb része a stadionnak kétségkívül a tornya. Meglepő módon egy torony tartozik a stadionhoz, ahonnan még jobban rá lehet látni a játéktérre. A torony pontosan 72,71 méter magas, mégpedig azért, mert 1932-ben egy finn sportoló 72,71 méteres dobással nyerte meg a gerelyhajítást Los Angelesben. Ma a stadionban már csak koncerteket, barátságos meccseket, vagy mint ottjártunkkor, szabadtéri jégkorong mérkőzéseket rendeznek, hiszen a szomszédban felépült egy nagyobb és modernebb aréna.

Az olimpia

Rengeteg érdekesség fűződik Helsinkihez is. A második világháború utáni második olimpiára a Szovjetunió  már elengedte sportolóit, így a játékok végig feszült légkörben zajlottak, az amerikai és szovjet rivalizálás tükrében, akik ebben a sorrendben végeztek az éremtáblázat élén. A sajtó azonban nem velük foglalkozott a legtöbbet, hanem a harmadik helyezettel, velünk. Az egész világon óriási meglepetést aratott hazánk remek szereplése, legkevésbé talán itthon lepődtek meg rajta. 1948-ban adták át ugyanis Európában elsőként a tatai edzőközpontot, mely kizárólag az olimpiai sportolók felkészülését szolgálta. Sportolóink meghálálták a befektetett pénzt és energiát, 16 arany, 10 ezüst és 10 bronz éremmel történelmünk legsikeresebb olimpiáját produkálták. Aranyérmeinket a következő sportágakban nyertük: kalapácsvetés, 400 m női gyors, birkózás, talajtorna, felemás korlát, kard (egyéni), ökölvívás (Papp László), 200 m női gyors, sportlövészet, öttusa (csapat), kard (csapat), 4x100 m női gyors, vízilabda, labdarúgás.

A két legérdekesebb talán a sportlövészet és a labdarúgás. Takács Károly a háborúban elvesztette jobb kézfejét, megtanult bal kézzel lőni, Londonban 1948-ban olimpiát nyert, majd Helsinkiben megvédte címét, győzelmi beszédét pedig mindkét esetben az olimpia előtt megírta. Labdarúgásban pedig senki még a közelünkbe sem érhetett. Puskás Ferenc által vezetett Aranycsapatunk veretlenül lett olimpiai bajnok, legyőzve a románokat 2:1, olaszokat 3:0, törököket 7:1, svédeket 6:0, a döntőben pedig Jugoszláviát 2:0. Puskás büntetőt hibázott a meccs elején, később azonban Czibor és az ő góljával magabiztosan nyertünk, megszerezve ezzel az aranyérmet! Ez sem semmi eddig, de a mérkőzés után az angol szövetség megkereste hazánkat, meghívták a csapatot a következő évben Londonba egy barátságos mérkőzésre. Valószínűleg utólag megbánták párszor, a végeredményt mindenki ismeri.

Az új aréna

Az új stadionban bent nem jártunk, csupán azért érdekes, mert egy csoportba kerültünk a finnekkel az eb-selejtezőn, tehát itt fogunk játszani ősszel, illetve sikerült tőlük tegnap kikapni, reméljük élesben fordított lesz a felállás

Újabb kirándulás, újabb úti cél, ezúttal apukámmal és öcsémmel, akik kijöttek meglátogatni. Jöjjön a szokásos földrajzi és történelmi bevezető, bár a finnekről azért jóval többet tudunk.

A város

Helsinki szintén a Balti-tenger partján fekszik, a Finn-öbölben, Finnország fővárosa, lakossága kicsivel meghaladja a 600 000 főt. I. Gusztáv, svéd király alapította a 16. század közepén, a rivális Tallinnal szemben, de több mint két évszázadig nem játszott szerepet a környék kereskedelmi életében. Az északi országok háborúja során, a 18. század közepétől azonban stratégiai szempontok miatt megnőtt a jelentősége, kezdetben svéd fennhatóság alá tartozott, majd elfoglalták az oroszok. 1917-ben nyerte el függetlenségét, és hihetetlen módon, a második világháborúban is sikerült azt megtartania, a várost ugyan bombázták a szovjet haderők, de nem keletkezett túl nagy kár. Érdekesség, hogy hivatalosan Helsinki két olimpiát rendezett, a XII. (1940) és a XV. (1952) nyári játékoknak is ők voltak a szervezői, de előbbi a háború miatt elmaradt. Mivel olimpiát törölni lehet, de elhalasztani nem, így a XII. sorszámú után a XIV. jött (az 1944-es londoni játékokat is törölték). Az 1952-es olimpia máig a legeredményesebb számunkra, ezt majd legközelebb részletesebben.

Városnézés

Az utazás hasonlóan a tallinnihoz, érdekes-izgalmas hajózással telt, annyi különbséggel, hogy most egy még nagyobb hajóval utazhattunk. A városban rendelkezésre álló időt ezúttal sokkal jobban ki lehetett használni, Helsinki nagyobb város mint Tallinn, rendezett és szép. Megnéztük a város jelképének számító evangélikus székesegyházat, az ortodox templomot és kisétáltunk a stadionokig. Egymás mellett áll a régi olimpiai stadion és az új aréna, ahol remélhetőleg legyőzzük őket az eb-selejtezőn. Sajnos a város erődrendszerét nem tudtuk megnézni, nem jutott rá már idő, talán majd legközelebb.

Képek

Az kirándulásunk ezúttal is jól sikerült szerencsére, ugyan a pesti meleg után a többiek fáztak egy kicsit, de az 1-2 fokot ki lehetett bírni még a szél ellenére is.

Legközelebb jön a bővebb beszámoló a stadionról és a Helsinki olimpiáról!

Újra itt, jó rég írtam bármit is, úgyhogy most elmesélem milyen a szobám, meg a falu ahol élek. Merthogy élek, nagyon is, megnyugtatva mindenkit, nem éhezem, tele a hűtő kajával, és nem unatkozom, rengeteg programom van!

Norrtälje

A falu, pontosabban község, 60 km-re fekszik Stockholmtól északra a tengerparton, állítólag 17 000 lakosa van és itt lakom. Nagyjából ennyit érdemes róla tudni. Az egyetlen sétálóutcája, illetve a belváros viszont igen szép, igazi kis skandináv városka.

A faluba busszal lehet kijutni, amire érvényes! a stockholmi bérlet, pontosan egy óra az út az egyetem és a kampusz között. A kampuszon belül több különálló ház van, mindegyikben legalább 10-12 szoba, Stockholm több egyeteme is bérel itt házakat. A távolságot a környezet kárpótolja, a természet szélén, egy erdő mellett van a házam, egy perc sétára egy hatalmas tó, fedett és szabadtéri focipályák, konditerem, minden ami csak kell.

A szobám olyan 25-30 négyzetméter körüli, saját konyhával, fürdőszobával, szobatárs nélkül, majdhogynem tökéletes, egyedül egy mosogatógép hiányzik, a mosogatás nem a kedvencem.

Itt még szép rend volt. Most is az van persze!

A legfontosabbak a falon: család, barátok és a Ferencváros

Közben pedig itt járt apukám meg öcsém, akikkel csak úgy átugrottunk Helsinkibe hajóval, legközelebb jön a beszámoló Finnország fővárosáról!

Csak sikerül megírni ezt is végre.

Ott tartottunk, hogy kikötöttünk a hajóval 10 óra 45 perckor Tallinn kikötőjében, a kikötést a fedélzetről néztük végig, ahonnan rá lehetett látni egész Tallinnra, ebből pedig már lehet következtetni, hogy nem egy nagy városról van szó.

A városnézés előtt azonban pár szó Észtországról, valljuk be, nem sokat tudunk róla alapvetően, azon kívül hogy a Balti-tenger partján fekszik, a Finn-öbölben. Három országgal határos, Oroszországgal és Lettországgal szárazföldön, Finnországgal pedig tengeren.

Észtországban jellemzően észtek laknak, oroszok és finnek mellett, összesen kicsit több mint 1,2 millióan, országuk pont feleakkora mint a miénk. Hivatalos nyelvük az észt, a finnugor nyelvcsalád tagja, állítólag még távoli rokonaink is. Többségében evangélikusok, de az ortodox vallás is erősen jelen van az országban. Az Unióhoz velünk együtt 2004. május 1.-én csatlakoztak, viszont már euróval fizetnek 2011 óta, előtte észt koronát használtak. Az árakról azt állapítottuk meg, hogy olyan mintha otthon bevezették volna az eurót, kicsit mindent fölfelé kerekítettek, de Svédországhoz képest sokkal olcsóbb. Legutóbb akkor halhattunk Tallinnról, amikor 2012-ben ingyenessé tették a tömegközlekedést a helyiek számára. Elsőre furcsának tűnhet, de az a 3 villamos, meg 5 busz ami a városban jár, fenntartható így is.

Az észt történelmet nem érdemes nagyon tanulmányozni, először 1918-ban vált önálló állammá, majd 1991-től létezik mai formájában. Előtte állt svéd, finn orosz, német, lett meg ki tudja milyen fennhatóság alatt felváltva.

Na de jöjjön Tallinn.

Látnivaló nem sok van, úgyhogy a rendelkezésünkre álló 7 órát sem tudtuk kihasználni teljesen. A főtér nagyon szép, középkori hangulatú városházával, körülötte kis házakkal, hangulatos. Itt található a világ első gyógyszertára is, a 14. század óta, mely sokáig egy magyar család birtokában volt.  Az óvárost fal veszi körül, ami épen maradt az idők során, belül macskaköves utcák vezetnek fel a valaha palotának nevezett épületig, ma már inkább csak rom. Jellemző sajnos az egész városra, az óváros részét is beleértve, hogy rettentő romos, elhanyagolt  állapotban van az épületek többsége. A város magán hordozza a szovjet megszállás nyomait, egy kis ráfordítással igen szép várost lehetne belőle csinálni. Illetve szörnyű látni, hogy az épületek egyáltalán nem illenek egymáshoz, mindenféle gond nélkül egymás mellé építettek egy régi, szép házat, egy panelházat, egy üveg irodaházat, meg valami vasszerkezetes silót, mintha csak úgy ledobálták volna őket. Legjobb példa erre a templom az óvárosban, amit három különböző stílusban, és színben!! sikerült megépíteni:

Azért összességében megérte elmenni, különben lehet hogy sosem jártam volna erre, másrészt a főtéren megkóstoltuk a helyi specialitást, az Elk levest, ami ilyen raguféle volt, helyben sütött húsos, káposztás és almás pitével, lehet hogy visszamegyünk még egyet ebédelni, hajójeggyel együtt is olcsóbb mint Stockholmban egy ebéd.

Képek Tallinnról:

A rózsaszín épület a parlamentjük, köszönőviszonyban sincs a miénkkel

Még egy fontos esemény volt a héten, voltam fodrásznál! Alapvetően ez nem lenne olyan érdekes, de Svédországban a fodrászok szírek, irániak, pakisztániak, indiaiak, én egy iránihoz kerültem. Miután áttettük Magyarországot a térképen a Fekete-tenger partjáról az eredeti helyére, rájött, hogy nálunk is kommunizmus volt, elég sokáig, majd kifejtette, hogy a kommunizmus mennyire jó, ő ott szeretne élni, ha Iránban kommunizmus lenne, akkor soha nem jött volna el. Megkértem, hogy fejtse ki egy kicsit, közölte, hogy ott rend van, meg nem csinálnak atombombát, és dobják le másokra. Mondja ezt egy iráni az oroszokról!! Érdekes. De nem mertem vitatkozni, nála volt az olló, úgyhogy csak csöndben végighallgattam, majd mondtam, hogy én szeretem az új rendszert, a régiben pedig nem éltem még, szerencsére ebben maradtunk. De a hajam közben nem lett rossz.

Ennyit mára, legközelebb már tényleg írok a kollégiumról!

Mint tegnap említettem, ma a tallinni kirándulásunkról lesz szó, de annyira érdekes volt a hajóút, hogy megér egy külön bejegyzést, a városról bővebben majd csak holnap.

Nem sok dolog van Skandináviában, ami magyar pénztárcával is olcsónak mondható, talán az egyetlen ilyen a hajózás. Pontosan 4 otthoni buszjegy, vagy 3,6 liter benzin áráért vitt el a hajó Tallinnba és vissza, egészen hihetetlen. Az egyik olyan dolog volt, amit már otthon elterveztem, hogy mindenképp ki kell próbálni, abszolút megérte, és megyünk is még!

A hajóról:

Láttam már vizet, tengert elég sokat, hajót is szép számmal, de ez valami egész más volt. Egy úszó ház, hotel, bevásárlóközpont, komp, színház egyetlen járműben. Kicsit részletesebben, a hajónk MS Victoria I. névre hallgatott, 193 m hosszú, 29 m széles, 12 emeleten 2500 fő befogadóképességű, a 26 240 kW teljesítményű motorja 21 csomós sebességgel hajtja előre, ami körülbelül 40 km/h-nak felel meg. Az első két emeletet a motor és a személyzet birtokolja, a 3. és 4. emeleten autók és kamionok százai várakoznak, a 6. és 7. emeleten találhatóak a boltok, éttermek, színház, mozi, és uszoda, míg az 5., 8., és 9. emeleten vannak a kabinok, fölötte már csak a kapitányi híd és a tető található.

Az útról:

Vasárnap este indultunk Stockholmból, egy rövid megálló Mariehamnban, érkezés másnap reggel 9:45-kor Tallinnba, ami ottani idő szerint már 10:45. Este 18:00-kor indul vissza a hajó, és harmadnap reggel ér újra Svédországba. Mivel hosszú az út, aludni is kell valahol, erre szolgál a több mint 700 kabin. A miénk 8 négyzetméteres volt, 4 főnek, tényleg csak 4 ágy, 2 a falról lehajtható, más semmi.

És ami a legérdekesebb volt számomra: a kabinban található tv szerint odafelé 2-2,5 méter magas hullámok voltak, visszafelé pedig csak 1-1,5, a hajó mégis úgy mozgott jobbra-balra, mintha valami kis ladik lenne. A folyosón az emberek nem csak a vámmentes bolt termékeinek jóvoltából nem tudnak egyenesen végigmenni, annyira billeg a hajó, hogy nem lehet például egy lábon megállni. Nekem ez csak érdekesség volt, hihetetlen élmény, de aki nincs hozzászokva a hullámokhoz, vagy nem bírja a hasonló mozgást, igen könnyen rosszul lehet.

A hajó méreteit leírni nehéz, megpróbálom pár képpel szemléltetni

A tenger Mariehamnnál, a jégtáblák ma már nem okoznak gondot a hajóknak, bár ezen kívül nem volt sehol jég

Az autók eltörpülnek a hatalmas óriások mellett

A 16 emeletes irodaház alig kisebb

A hajó, mellette kamionok

Már csak a hajóútért érdemes volt ellátogatni Észtországba, egészen elképesztő volt, akinek lehetősége adódik egyszer kipróbálni, ne habozzon! Holnap jön a beszámoló Tallinnról!

Újabb programokkal teli hétvégén vagyok túl, ezekről pedig írni is fogok, mindegyikről külön-külön. Először is beköltöztem az új kollégiumba, ami sokkal jobb, mint az előző, aztán a stockholmi városházába voltunk hivatalosak, onnan pedig egyenesen Tallinnba utaztunk várost nézni. Mivel még nem volt időm kipakolni teljesen, így a koleszról írok utoljára.

A városháza

Stockholm városa minden félévben köszönti az itt tanuló külföldi diákokat, most sem volt ez másképp.
Személyesen a városi tanács elnöke mondott beszédet, majd még három különböző szervezet vezetője üdvözölt mindenkit. Jelen volt az oktatásért felelős minisztériumból valaki, illetve két diákokat segítő turisztikai és oktatási szervezet. Végül pedig az épületről hallhattunk egy rövid ismertetőt, hiszen leginkább emiatt jött mindenki (meg a kaja miatt). 

Stockholm leghíresebb épületéről van szó, a város jelképe, pedig csak 1923-ban adták át. Saját kis szigetén áll a tenger partján, a város közepén. Kívülről és belülről is igen szép látvány. Belül két nagy térre oszlik az épület, egy külső és egy belső teremre. Eredetileg két nyitott teret szeretett volna az építész, oszlopokkal körülvéve, olasz mintára, de a svéd időjárás miatt rávették az egyik terem befedésére. Ekkor ő teljesen üveg tetőt szeretett volna, de azt nem bírták volna el a falak, így kénytelen volt simán ráhúzni egy tetőt. Szegénynek nem sok minden sikerült úgy, ahogy eltervezte, eredetileg kék drapériával szerette volna bevonni a falakat, nem tetszett neki a vörös téglás fal, de ezt a tervét sem engedték véghezvinni, a városnak jobban tetszett a vörös szín. A terem nevét viszont már nem változtatták meg, Blå hallen maradt, ami kék termet jelent. Itt tartják minden évben a Nobel-díj banketteket, most pedig minket fogadtak benne. Az Arany-terem, ahol minket állófogadással vártak, egy lenyűgöző terem, falait összesen 19 millió mozaik darabka borítja, melyhez mindössze 1 kg aranyat használtak fel, aranyfüst formájában.

 Szép gesztus volt ez az esemény a várostól, pláne, hogy nem csak beszédek voltak, hanem utána egy komplett állófogadás, pincérekkel, személyzettel, nagyon elegáns volt az egész. Találkoztunk egy dán lánnyal, aki az izlandi egyetemen szeizmológus és vulkánkutató, a PhD képzését pedig itt csinálja Stockholmban, aki azt mondta, hogy Budapest Európa legszebb városa lenne, ha nem lenne olyan koszos.

A fogadásról már egyből indultunk a kikötőbe, ahol várt a hajónk Tallinba, de részletek majd csak holnap...

Rengeteg érdekességet fedeztem fel a stockholmi közlekedésben, mióta itt vagyok.

Általánosan:

A legfontosabb dolog, minden, mindig pontosan jön! Sosem volt még olyan, hogy valami előbb elment volna, vagy késett volna akár egy percet is. Itthon megnézem a neten, hogy mikor jön a busz/vonat/metró, és bőven elég az adott időre kisétálni a megállóba, nem kell attól félni, hogy előbb elmegy, vagy hogy ott kell állni még tíz percet. Sokkal kiszámíthatóbb.

Autóval:

Eddig autóban ültem a legkevesebbet, de azért pár dolog így is feltűnt. Jóval kevesebben használnak autót mint otthon, többen járnak tömegközlekedéssel. Általában 20-30 km/h-val alacsonyabb a sebességhatár az utakon, nyilván a városban nem hússzal kell döcögni, de az autóutakon, és autópályákon előszeretettel használják a sebességkorlátozó táblákat. Be is tartják a szabályokat, mert a bírság még svéd fizetéssel mérve is sokba kerül. Másik érdekesség, hogy körforgalomba behajtáskor balra indexelnek, addig míg ki nem hajtanak, ott már jobbra. Az, hogy zebránál mindig mindenki megáll, már szinte természetes.

Busszal:

Gyakorlatilag ugyanolyan mint otthon, csak több a buszsáv,  illetve a megállókban nincs kiírva a menetrend és a többi megálló, csak a járatszám és a végállomás. Így ha valaki nem tudja melyik irányba találja az úti célját, könnyen eltévedhet (mint én).

Villamossal:

A városban villamos csak retro jelleggel közlekedik, egyetlen vonal a belvárosban, még nem is utaztam vele, tényleg csak várost nézni lehet róla, mert metróval sokkal gyorsabban el lehet jutni bárhova

Metró:

És akkor el is értünk a legfontosabb részhez. Stockholmnak három metró vonala van, vagy ahogy ők nevezik Tunnelbana. A három vonal a T-Centralen nevű állomásnál találkozik, a helyi Deák térnél, viszont a végállomások felé közelítve szétválik, így figyelni kell, melyik szerelvényre száll föl az ember. A három vonalból adódó hat végállomás helyett összesen tíz található, behálózva így az egész várost. A fő vonal a piros, északkelet-délnyugat irányban szeli át a várost. A zöld és a kék erre merőlegesen éri el a város többi pontját. Csúcsidőben viszont szinte használhatatlan, annyian vannak, hogy nem lehet fölférni, vagy ha fölfértél, ahhoz képest a heringeknek nagy helyük van a konzervdobozban. Mivel én elérem a kapaszkodót, így kb. 20 ember súlyát kell tartanom, két megálló között, nem egy kényelmes dolog.

Hasonló szerelvények közlekednek mint otthon, új és régi vonatok egyaránt. De ami a legfurcsább, a föld alatt bal oldali közlekedés van! Majdnem minden nap utazom metróval, de nem lehet megszokni. Első megdöbbenés, a metró rossz irányból jön! Jobbról várnám, de balról jön, felszállok, és másik irányba indul el, mint várnám. Az első alkalmak majdnem eséssel végződtek a metrón, de még mindig összezavar, ha leülök valahova, azt hiszem, hogy menetiránynak megfelelően, elindulunk, és háttal vagyok a menetiránynak. Nem csak a metrók közlekednek a bal oldalon, az aluljárókban is a bal oldalon kell sétálni! A mozgólépcsőt pedig a svédek nem pihenésre, hanem a lépcsőzés meggyorsítására használják, szinte senki nem áll meg a mozgólépcsőn, mindenki sétál fölfelé.

HÉV:

Szintén hasonló mint otthon, bár ez is a baloldalon közlekedik. Kétféle létezik, a Roslagsbana és a Pendeltåg, előbbi a tipikus hév, ugyanúgy néz ki, csak kék, míg utóbbi inkább elővárosi vonat, gyorsabb, szebb, újabb, de mindkettő halálpontos.

Összesítve:

Bliccelni lehetetlen. A metróban belépőkapuk vannak, a buszokon első ajtós felszállás, a vonatokon ellenőrök, a bérletet pedig egy kártyára töltik rá, azt kell lehúzni minden járművön.

A közlekedés kiszámíthatóbb mint otthon, másban viszont nem hinném hogy jobb. Jóval kisebb városról van szó, így nyilván könnyebb. Az időjárással ők sem tudnak mit kezdeni, ha esik a hó, vagy lefagynak a sínek, ugyanúgy nem járnak a vonatok, hiába fordul elő itt gyakrabban, nem tudnak mit tenni.

Jegyárak, útvonaltervező, térkép az SL (helyi bkv) honlapján: http://sl.se/en/Visitor/Plan-your-journey/

Rég írtam bármit is, de ez nem azért van, mert nem történik semmi, hanem azért mert nem volt rá időm.

Először is jöjjön pár kép, milyen szép is volt a környék a múlt héten:

 Na most már nem ilyen. 3-4 fok van napközben, köd és szürkeség, az eső is esett, sajnos teljesen elolvadt minden hó és jég.

Egyetemre is kell már járni néha, de az órák érdekesek többnyire, úgyhogy élvezhető teljesen.

A legfontosabb pedig, hogy beköltöztem a kollégiumba. Már múlt hét közepén megkaptam a kulcsaimat, de csak szombaton költöztem be, újabb nagyon nagy köszönet a kocsival való költöztetésért nagybátyámnak, hatalmas segítség volt ismét!

Az egyetemen az mondták, hogy nem lesz szobatársam, ebben a tudatban takarítottam ki az egész lakást, és pakoltam be a cuccaimat. Nem várt meglepetés, este 9 körül kopognak az ajtón,

- Hy, my name is Jimmy, I am your new roommate!

Meglepődtem, nem is kicsit, kezdhettem összébb pakolni a már olyan jól berendezett szobában. Jimmy amúgy Hongkongból érkezett, matek szakos, és nincs vele semmi baj azon kívül, hogy énekelgetni szokott néha, fura kínai dalokat. A kollégiumban összesen három német srác, egy finn lány és én lakunk, a megszámlálhatatlan kínai mellett, kicsit furán sikerült elosztani őket (vagy mindenhol ilyen az arány, de remélem nem). A környék pedig igazi lakótelep, ezen az épületen kívül csupa szürke tízemeletes panel van a környéken, illetve nem messze a stockholmi orvosi egyetem.

Alapvetően tehát nem rossz hely, de kaptam egy második lehetőséget a héten, távolságban kicsit messzebb a várostól, időben viszont csak 10 perccel, egyedül leszek egy szobában, közelebb a barátokhoz, jóval több sportlehetőséggel, úgyhogy szombaton újra költözöm!

Két kép a mostani házról:

Tizenkét emelet, de legalább nem szürke

Csak hogy mindenki tudja, melyik az én szobám!

Szóval szombaton költözés, vasárnap először a városházára vagyunk hivatalosak, a polgármester személyesen üdvözli a külföldi diákokat, utána pedig újabb kirándulás, irány Tallin! Igazi tengerjáró hajóval megyünk az észt fővárost megnézni, nagy kaland lesz!

Már több mint két hete vagyok itt, rengeteg új embert ismertem meg, a világ különböző pontjairól. Afrikán, és az Antarktiszon kívül minden kontinensről találkoztam már valakivel, ha találkozom egy afrikaival, tőle is megkérdezem:

Mit tudsz Magyarországról?

Egy ismerkedés általában a következő módon zajlik:

-Szia! István vagyok!

-Szia! Én meg XY!

(Itt szokott még az a rész következni, hogy -Megismételnéd a neved?, majd miután tizedszerre sem tudja kimondani, közlöm vele hogy a Stephan vagy a Steven is jó lesz, ha másképp nem megy, de ez most kevésbé lényeges)

-Mit tanulsz? ...

-És te? ...

-Honnan jöttél?

-Magyarországról.

Na itt szoktak kezdődni a problémák. Két verzió szokott előfordulni, vagy kiül az arcukra a teljes tanácstalanság, vagy felcsillan a szemük, -Áhhá, érdekes!

Kezdjük az utóbbival, általában az a könnyebb eset. De nem mindig! Ők azok, akik tudják, hogy a térképen merre keressék, nagyjából Budapest is megvan nekik, mint egyetlen magyar város, a nagyon tájékozottak már a Balatonról is hallottak. Eddig két emberrel találkoztam, akik jártak már nálunk, mindketten Budapesten, egyikük a Sziget fesztiválon, másikuk pedig várost nézni. Ők azért jelentős előnnyel indultak, még azt is tudták, hogy magyarul beszélünk, amit lehetetlen megérteni, nem hasonlít semmire és minden nagyon olcsó. Mindketten nagyon szép városnak, szuper helynek tartották. Rajtuk kívül érdemi társalgást már nem nagyon lehetett folytatni senkivel. Elég nehéz nekik elmagyarázni, hogy magyarul beszélünk, finnugor nyelvcsalád, de nem, nem értjük egymást a finnekkel, és senki mással sem. -De a románokkal sem? Alapvetően nem rossz a kérdés, csak gyorsan el kell magyarázni nekik, hogy ott rengeteg magyar él, Erdély a miénk volt, csak elvették tőlünk, és a románokkal nem csak azért nem beszélünk, mert nem szeretjük őket, hanem azért is, mert nem értjük egymást.

Az európaiak nagy többsége ebbe a csoportba tartozik, egy-két kivétellel, de őket nem tekintem mérvadónak, csak nem figyeltek földrajz órán.

A másik csoport még érdekesebb, akik még sosem hallottak rólunk. Jellemzően ázsiaiak, ausztrálok, vagy dél-amerikaiak. Azt sem tudják merre keressék. Ha beszélgetünk, azért azt ki lehet találni, hogy európai vagyok. De itt vége is, még tovább tippelni sem tudnak. Egyetlen tipp valakitől a Balkán volt, szerintem már valamit hallott rólunk, de leszögeztem, hogy nem talált, de majdnem. Azt az információt, hogy mindösszesen kb 15 millió ember beszél magyarul, ebből kevesebb mint 10 millió él az egész országban, több mint egy percig tart feldolgozni egy japánnak vagy egy dél-koreainak. Pedig a svédek is hasonlóak, ebben legalábbis, nem tudom róluk mit gondolnak.

Svédekkel még nem sikerült hasonló témáról beszélgetni, remélem hallok még érdekeseket, és tudok róla majd újra írni, addig is, megpróbálom bővíteni az eléggé hiányos tudásukat rólunk!